Ballagás

Kedves Tanáraink, Diáktársaink! Kedves Szüleink!

Minden évben visszatérő alkalom, hogy a végzős diákok nevében elbúcsúzunk az iskolától. Minden évben más ez az alkalom, de az ideire különösen igaz. Mi is vártuk, terveztük, hogyan jön el a várva várt nap, miképpen veszünk búcsút az alma matertől. Nem gondoltuk volna, hogy az idei búcsúzás más lesz, mint az eddigiek. Március közepén bezártak az iskolák, nem láttuk egymást hónapok óta, és a digitális oktatás töltötte ki a mindennapjainkat. Nem tudtunk együtt lenni az utolsó hetekben, felhőtlenül élvezni a témahetet, sportolni a tanárainkkal és a búcsú előtti időt együtt, egymással, tartalmasan megélni. Nehéz szívvel és elszorult torokkal állok most itt azzal a feladattal, hogy társaim nevében elköszönjek szeretett iskolánktól.

Elérkezett a ballagás napja, és ez a nap rólunk szól. Rólunk szól, de másképp, mint eddig. Nem állnak sorfalat az alsóbb éves diáktársaink, nem gyűlik a kezünkben a virág, nincsenek meghívottak. Nekünk idén, ilyen a ballagás….

Nyolc évvel ezelőtt megszeppenve léptük át az iskola kapuját, fogtuk meg a tanító nénik kezét. Segítségükkel elsajátíthattuk a betűvetés tudományát, az olvasás titkát és bevezettek a számok rejtelmeibe. Türelemmel, megértéssel fáradoztak azon, hogy ismereteink egyre gazdagabbá, sokoldalúbbá váljanak.

A felső tagozatba lépve új tanáraink lettek, új környezettel ismerkedtünk meg. Munkájuk eredményeként a tudásunk gyarapodott, problémáink megoldásában segítettek, sikeresen felkészítettek bennünket a középiskolai felvételire. Megismertük szokásaikat, és tudtuk, hogy fordulhatunk hozzájuk segítségért. Az idő múlt, mi növekedtünk és mindenkinek lettek céljai, álmai, tervei.

Sokszor nehéz időszakok voltak, de izgalmasan telt. Megtanultuk, hogy a saját vágyainkat, céljainkat magunknak kell elérni.

S most itt állunk. Ballagó nyolcadikosokként az együtt eltöltött hosszú évek emlékei kavarognak bennünk: kirándulások, erdei iskolák vidám pillanatai, a játékok izgalmai, a tanórák és a közösen megélt események emlékei. Gondtalan, vidám diákévek voltak! Szomorúan gondolunk arra, hogy többé már nem követünk el együtt diákcsínyeket, nem mesélünk mulatságos történeteket. Szeptemberben már nem itt kezdjük a tanévet, nem várnak ismerős arcok, és nem mondjuk egymásnak: Jövőre veletek ugyanitt!

Az elmúlt nyolc év emlék lesz, amely bár lassan elhalványul és megkopik, de nem tűnik el nyom nélkül!

Kedves Tanáraink! Szeretnénk megköszönni a munkájukat, rengeteg tudásra tettünk szert. Példát mutattak nekünk, oktattak a jóra és óvtak a rossztól. Köszönjük a támogatásukat, segítségüket, és az iránymutatásaikat. Köszönjük, hogy bíztak bennünk és bátorítottak minket!

 Drága Szüleink! Annyi mindenért tartozunk köszönettel, hogy azt felsorolni is lehetetlenség. Hálásak vagyunk féltő gondoskodásotokért, támogatásotokért, azért, hogy hittetek bennünk, és a legnehezebb percekben is lelket öntöttetek belénk. Köszönjük, hogy mindig mellettünk álltok, és segítetek bennünket utunkon. A középiskolai években is szükségünk van a tapasztalataitokra, tanácsaitokra. Igyekszünk szorgalmunkkal és becsületes életünkkel mindezt meghálálni!

Kedves Hetedikesek! Kívánom, hogy teljesüljenek kívánságaitok, váljanak valóra álmaitok. Ti most átveszitek a helyünket, s bizonyára arra gondoltok, hogy végre milyen jó, hiszen ti lesztek a nagyok. Reméljük jó példa voltunk számotokra és az együtt töltött éveket nem felejtitek el. Sok sikert kívánok az elkövetkezendő éveitekhez!

Eljött a búcsú ideje. Vegyes érzések kavarognak bennünk. Egyszerre járja át szívünket az öröm, a boldogság, a szomorúság. Búcsúzunk tanárainktól, az iskola dolgozóitól, iskolatársainktól, a tantermektől és a titkokkal teleírt iskolapadoktól. Soha nem feledjük el, hogy a Szilágyi Keresztény Iskola tanulói voltunk nyolc hosszú éven át.

Utolsó gondolataimat egy filmből idézem:

„Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk – és ez fáj – lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre.”

írta: Hajdú Donát 8. b osztályos tanuló