Bővülő, szépülő iskolai könyvtár és „Az” a könyv

Iskolánk könyvtára selejtezéssel nyitotta a 2020/21-es tanévet a tartós tankönyvek kiosztása után. Fájó szívvel, de meg kellett válnunk azoktól a példányoktól, melyek már sajnos csak a helyet foglalták, de kölcsönzésben nem voltak. Helyüket átadták olyan daraboknak, melyek megcsillogtatták az olvasnivaló után böngésző szempárokat!

Az iskolai állományban köszönthetjük Berg Judit írónő hőseit: Benőt, Minkát, Rézit és Palkót, a négy tökmagot, akik Afrikába utaznak. Nem is akárhogy: oroszlán képében…! A „Most én olvasok” sorozat részeként megjelent könyv I. szintjén könnyen kiolvasható szavakat láthatunk és egyszerű, könnyen követhető, nagy betűs történet tárul elénk. A II. szinten már nehezebb szavak is előfordulnak. Ebben a részben a tökmagok egy kitörni készülő vulkán tetejére pottyannak Tökmag apó varázslatától és megismerkednek egy VULKANOLÓGUSsal is!

Az új könyvek közül egyértelműen a legnépszerűbbek Nyulász Pétertől A Fürdők réme valamint A hosszúfülűek kincse. A sorozatban szereplő Berger Szimat Szolgálat egy magándetektív iroda melynek hősei őshonos, magyar kutyafajták. Humoros kalandjaik a valóságban is létező helyszíneken (Gellért Gyógyfürdő) játszódnak. A kötetekben egymástól független, teljesen különálló kalandok találhatók, így nem számít a sorrend az olvasásban.

A picit nagyobbaknak szánva a balatoni mondákon alapuló Helka-trilógia is helyt kapott a könyvtár polcain. Varázslók és tündérek mellett észrevétlenül is megismerünk valós, magyar helyszíneket. A sorozat első kötetének hősei a Bakony és a Balaton-felvidék tájain barangolnak, míg a másik két kötet Magyarország más izgalmas vidékeire is kalandozni hív.

A Harry Potter sorozat és Az egy Ropi naplójának néhány része is az iskolai könyvtár tulajdonába került a diákok legnagyobb örömére.

Ez a néhány cím csak ízelítő volt a sok-sok újdonságból, melyekből remélem, hogy mindenki megtalálja a legérdekesebbnek tűnőt! Ha nincs konkrét ötlet, akkor is várok minden olvasni vágyó gyerkőcöt, együtt kitaláljuk, hogy melyik legyen Az a könyv! J

Az új könyvek mellett könyvtárhasználati órákkal is várom a diákokat, az őket tanító pedagógusokkal előre megbeszélt témában. Legyen az az adott kötelező olvasmány, aminek a feldolgozásában segíteni tudok, vagy csak egy témakör, amivel éppen foglalkoznak a tanórán. Legutóbb a farsang és a februári népszokások voltak a középpontban. Megtudtuk nem csak azt, hogy idén meglátták-e az árnyékukat a Veszprémi Állatkert fekete medvéi vagy sem, de azt is, hogy mit jelent a balázsjárás hagyománya. Rövid időre voltunk meteorológusok is, megtanultuk, hogy milyen népi megfigyelések kötődnek egy-egy februári névnaphoz.

Szervezett keretek között, előre megbeszélt időpontban jönnek az osztályok délutánonként kölcsönözni a könyvtárba. Itt van idő böngészni a sorok között és  kiválasztani havi egy alkalommal az áhított könyvet. A diákok kapnak egy, az olvasójegyhez hasonló papírt, amin rajta van a kölcsönzési határidő, emlékeztetve őket arra, hogy az iskolai könyvtárnak is vannak szabályai, keretei, amiket be kell tartani, amellett, hogy első az önfeledt olvasás öröme!

Néhány percre is érdemes betérni a könyvtárba, hiszen a táblán az adott időszakhoz, hagyományhoz kötődő apró játék csalogatja be a diákokat egy picikét beljebb, legutóbb érdekes farsangi tényeket rejtettem el egy zsákbamacskás kosárban.

„Szervezetlenül” is szeretettel várok mindenkit a könyvtár nyitvatartási idejében, remélem, hogy mindenkinek tudok segíteni megtalálni „Az”-t a könyvet, aminek a kézbevétele és olvasása örömet fog okozni és további könyvek olvasására fog ösztönözni : ) !

 

Ambrus Melinda, könyvtáros